Újévi szentmisével nyitotta meg az évet a Veszprémi Főegyházmegye


Házszenteléssel indult a 2025-ös év a keszthelyi Ranolder iskolában és óvodában

Szent kapu nyílt Keszthelyen is

Szent kapu nyílt Balatonfüreden is

Nagy érdeklődés övezte a Veszprémi Érseki Főiskola nyílt napját

Veszprémben dr. Udvardy György érsek igehirdetésével vette kezdetét az ökumenikus imahét

Február 1-jén, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepének vigíliáján, a megszentelt élet világnapjának előestéjén, a Tihanyi Bencés Apátság adott otthont a Veszprémi Főegyházmegye területén működő szerzetesek szentévi találkozójának

Szent Balázs vértanú püspök emlékezete különösképp a névadásban és a népszokásokban él. A keszthelyi Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola diákjai és tanárai közösen vettek részt a Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplomban tartott iskolamisén

Az idén is igen népszerű esemény volt a Házasság Hete. Az idei Házasság Hete jelmondata: “Beszélgessetek a házasságotokért”, amely nem csupán párbeszédet, hanem a házaspárok és Isten közötti kommunikációt is jelenti

Kiemelt érdeklődés övezte a Bódi Mária Magdolna boldoggá avatásáról szóló tájékoztatót a Hangvillában

Februárban megérkeztek a főszékesegyház új harangjai, valamint a restaurált és új koronát kapott az “Öreg Mihály”

Dr. Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, mutatott be ünnepi szentmisét a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyházban. Emlékeztünk a múlt fontos eseményeire, többek között a két püspök 80 évvel ezelőtti találkozására, Mindszenty József püspök Veszprémbe történő kinevezésére, valamint egy soproni püspöki találkozóra, amelyet Apor püspök vértanúságát megelőző időszakban említenek

Krízis helyzetben lévő gyermekek támogatását tűzte ki célul a jótékonysági bál bevételeiből a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász, a 3. alkalommal megtartott estén

Márciusban bemutattuk a Koller-könyvtárat, amelyet a veszprémi várnegyed megújításának részeként restaurálják

Bódi Mária Magdolna boldoggá avatására készülve és a Szentlélek segítségét kérve készült el egy keresztúti ájtatosság

A boldoggá avatás előtt álló Bódi Mária Magdolna halálának helyszínén, a mai református iskola udvarán és egykori sírhelyénél tartottunk megemlékezést a halála nyolcvanadik évfordulóján Litéren
