Ferenc pápa 2024. május 23-án ismerte el Bódi Mária Magdolna vértanúságát, ezzel Tiszteletreméltó címet adományozva neki. A boldoggá avatás egyik kiemelkedő mozzanata a földi maradványok kánoni vizsgálata volt, mely a Szentek Ügyei Dikasztériuma által előírt egyházi és világi szabályok alapján történt meg.
Bódi Mária Magdolna
Kerékpárral a hit útján – Bódi Mária Magdolna-kiállítás a Pázmány BTK-n
Március 31-én megnyílt a Bódi Mária Magdolna életéről szóló roll-up kiállítás Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának (PPKE BTK) épületében, a Danubianum imatermében. A tablókon a vértanú életútját kísérhetjük figyelemmel szülőhelyétől, Szigligettől vértanúsága helyszínéig, Litérig.
Bódi Mária Magdolna 80 – emlékév az élő tanúságtétel jegyében
2025. március 23-án, Bódi Mária Magdolna vértanúságának 80. évfordulóján Dr. Udvardy György érsek ünnepélyesen meghirdette a „Bódi Mária Magdolna 80” emlékévet. Az egy éven át tartó lelki és közösségi időszak célja, hogy a már meglévő programokat megerősítve, Magdi életének jeles eseményeit új fénybe állítsuk – és ezáltal a jelenkor hívő közösségeihez még közelebb hozzuk példáját.
Magdolna Zarándokvonat indul Bódi Mária Magdolna boldoggá avatására
A Veszprémi Érsekség és a MÁV Zrt. — Magyarország Kormánya támogatásával — MAGDOLNA Zarándokvonatokat indít Budapestről és Szombathelyről, hogy a zarándokok kényelmesen és biztonságosan eljuthassanak Bódi Mária Magdolna boldoggá avatására 2025. április 26-án.
Bódi Mária Magdolna nyomában konferencia és könyvbemutató Veszprémben
A Veszprémi Érseki Főiskola adott otthont a Magdi életével foglalkozó II. konferenciának és könyvbemutatónak március 24-én délután
Bódi Mária Magdolna halálának évfordulójára emlékeztünk
A boldoggá avatás előtt álló Bódi Mária Magdolna halálának helyszínén, a mai református iskola udvarán és egykori sírhelyénél tartottunk megemlékezést a halála nyolcvanadik évfordulóján Litéren.
Lelki napok
2025 év elején felhívást tettünk közzé, amiben bátorítottuk az iskolákat, a plébániai és egyéb közösségeket arra, hogy szervezzenek lelki napokat, imaórákat, szentségimádásokat, hogy Bódi Mária Magdolna öröksége minél több emberhez eljusson.
Imádságos megemlékezés Litéren
Március 23-án, vasárnap 15 órától imádságos megemlékezést tartunk Bódi Mária Magdolna vértanúságának helyén, ahonnan közös zarándoklat indul Magdi egykori nyughelyéhez.
“Bódi Mária Magdolna élete” vetélkedő a Davidikumban
A veszprémi Davidikum Római Katolikus Középiskolai Kollégium szervezésében került sor a döntőre.
Csupán 8 hét van vissza Bódi Mária Magdolna boldoggá avatásáig
Liturgikus mesterművek születnek Veszprémben – Készülnek a boldoggá avatás liturgikus öltözetei
A múlt és a jelen hite fonódik össze a Szent György Kápolnában
Udvardy György Isten Tiszteletreméltó Szolgálója Bódi Mária Magdolna sírjából származó földet helyezett el a megújuló Szent György Kápolna leendő keresztelőkútjának alapjaiba.
Könyvbemutató és Mindszenty 80 ünnepnap Veszprémben
2025. február 22-én Veszprémben a Bíró-Giczey Házban tartott rendezvény keretében három, Bódi Mária Magdolna életét feldolgozó kötet bemutatása mellett emlékeztek meg Mindszenty Józsefről.