Dominique Mamberti protodiakónus bíboros május 8-án 19.12-kor kihirdette a Szent Péter-bazilika középső erkélyéről (áldások erkélye) a várakozó népnek a választás eredményét. „Habemus papam!”, vagyis „Van pápánk!”: Robert Francis Prevost XIV. Leó néven.
Bényi-Virág Rita
Gizella-napok 2025
A Gizella-napok minden esztendőben a Veszprémi Főegyházmegye lelki életének kiemelt eseménye. Az ünnepi hétvégén a családi, a tudományos és kulturális programok mellett mély lelki élmények is várják a híveket. Ezek a hitéleti alkalmak segítenek újra megtalálni a csendet, a közösséget és Isten jelenlétének örömét.
Élmények, amelyek összekötnek – Gizella-napok 2025
A Gizella-napok nemcsak lelki és szellemi elmélyülésre adnak alkalmat, hanem lehetőséget teremtenek arra is, hogy közösen játsszunk, alkossunk, beszélgessünk, tanuljunk – mindezt olyan légkörben, ahol minden korosztály otthon érezheti magát.
Újra Hanghullám
A Veszprémi Főegyházmegye ismét megszervezi a hajózással egybekötött művészeti, kulturális és hitéleti találkozóit, a Hanghullám elnevezésű programot. Az idei első rendezvényt – ahol Dr. Udvardy György érsek atya lesz a vendég – május 18-án, vasárnap 16 órai kezdettel tartjuk a Szent Miklós hajón, amely a Tihanyi Hajóállomásról indul.
„A nemzet lelkiismerete” – Mindszenty József halálának 50. évfordulójára
Ötven évvel ezelőtt, 1975. május 6-án hunyt el Mindszenty József bíboros, hercegprímás, veszprémi püspök, aki a magyar katolikus egyház és a nemzet lelkiismeretének megkerülhetetlen alakja.
Magdi lelkisége és élete továbbra is köztünk van
A Gizella-napok keretében ezért olyan programok valósulnak meg, amelyek Magdi személyiségjegyeit, erényeit és örökségét állítják a középpontba.
Bódi Mária Magdolna boldoggá avatására készülve
Krisztus életáldozatának és feltámadásának ünnepén a Mennyei Atya hazahívta Ferenc pápát. Ennek következtében négy nappal Bódi Mária Magdolna tervezett boldoggá avatása előtt vált világossá, hogy tervezett ünnepünket nem most fogjuk megülni.
Konferencia és könyvbemutató a Gizella-napokon
A Gizella-napok idei programsorozata nemcsak a lelki elmélyülés és a közösségi élmények jegyében telik, hanem teret ad a tudományos gondolkodásnak és a hit mélyebb megértésének is.
Kincsek között a tavaszban – májusban is várja látogatóit a Biró-Giczey Ház
A veszprémi várnegyed szívében, ahol a történelem minden kőben jelen van, május első napjaiban is kitárja kapuit a Biró-Giczey Ház. A napfény és a barokk kert virágzó szépsége kiváló alkalmat kínál arra, hogy a látogatók megismerjék a múlt különleges kincseit – mindezt egy családbarát, élményekkel teli környezetben.
Szent György ünnepén
Imádkozzunk főpásztorunkért, Dr. Udvardy Györgyért védőszentjének ünnepén!
Kilenceddel készülünk Bódi Mária Magdolna boldoggá avatására 7.
Egyházmegyénkben hagyomány, hogy minden jeles esemény alkalmával kilencedet indítunk. Most is így teszünk Bódi Mária Magdolna boldoggá avatása előtt.
Kilenceddel készülünk Bódi Mária Magdolna boldoggá avatására 6.
Egyházmegyénkben hagyomány, hogy minden jeles esemény alkalmával kilencedet indítunk. Most is így teszünk Bódi Mária Magdolna boldoggá avatása előtt.