Pünkösdhétfőn ismét közösségi imádság és emlékezés töltötte meg a almádi monostor romjai környékét, ahol a hagyományokhoz híven szentmisére gyűltek össze a helyiek és a zarándokok. A szentmisét Illés Sándor plébános atya mutatta be az egykori bencés monostor romjainál.
Köszöntőjében plébános atya hangsúlyozta: immár hosszú évek óta térnek vissza ide Pünkösd ünnepén, hogy emlékezzenek azokra az elődökre, akiknek életét a bencés lelkiség határozta meg. Mint mondta: ez az örökség ma is meghatározó lehet, attól függően, hogy a jelen embere hogyan kapcsolódik hozzá.
A szentmise elején felidézte azt is, hogy az országban elsőként itt állítottak emléket az elpusztult és pusztuló falvaknak, miközben a közösség ma is azon dolgozik, hogy élő lelki közösség maradjon, amelynek gyökere a hit és a tevékeny szeretet.
Mivel Pünkösd másnapját az Egyház Szűz Mária ünnepének szenteli, Illés Sándor atya Szent VI. Pál pápa gondolatait idézte, aki az Egyház Anyjaként nevezte meg a Boldogságos Szűz Máriát. Sándor atya arra emlékeztette a jelenlévőket: különleges helyen ünnepelnek, hiszen a hagyomány szerint Bánd mester a közeli szentkútnál találkozott a Szűzanyával, és ez a jelenés indította el a monostor építését is.
Prédikációjában Illés Sándor atya a Mária-tisztelet mélyebb jelentéséről beszélt. Hangsúlyozta: Szűz Mária nem csupán közbenjáró, hanem az üdvösség történetének egyik legfontosabb szereplője, aki az egész emberiség nevében mondott igent Isten tervére. Mint fogalmazott, a Mária-kegyhelyek és búcsújáró helyek azért vonzzák ma is az embereket, mert mindannyiunkban él a vágy arra, hogy gyermeki bizalommal kapcsolódjunk Istenhez.
A plébános kitért az Egyház jelenlegi helyzetére is. XVI. Benedek pápa gondolatát idézve arról beszélt, hogy „a hit a falvakban fog megmaradni”, mert a kisebb közösségekben az emberek közelebb állnak egymáshoz és könnyebben tudják megélni a személyes kapcsolatokra épülő hitet.
„Nem igaz, hogy a fiatalokat nem érdekli Isten” – hangsúlyozta Sándor atya. Szerinte a fiatalok ma is keresik a mélyebb válaszokat, csak más nyelven és más formában teszik fel kérdéseiket. Hozzátette: az Egyháznak is feladata, hogy segítsen megérteni a liturgia és a keresztény szimbólumok valódi jelentését.
A prédikáció végén arra buzdította a jelenlévőket, hogy bontsák le magukról a hitüket eltakaró „fölösleges kacatokat”, és találják meg Istent a lélek mélyén. Ebben pedig Szűz Mária közbenjárását kérte mindenki számára.
A szentmise végén Illés Sándor atya arról beszélt: amikor évekkel ezelőtt elkezdődött a romterület rendbetétele, sokszor reménytelennek tűnt a vállalkozás. Mára azonban láthatóvá vált az ősi örökség, amelynek megőrzését a fiatalabb generációkra bízzák.
A liturgia után a jelenlévők átvonultak az emlékműhöz, ahol Takács Péter Monostorapáti polgármestere az emlékezés koszorújának elhelyezése előtt mondott beszédet. Kiemelte: példaképeket keresve nem a pozíciót, hanem az embert és a tetteket kell figyelni. Beszéde végén azt kívánata, hogy a közösség minden évben együtt tudjon itt emlékezni az elődökre és hálát tudjon adni Isten megtartó szeretetéért.
Az ünnep agapéval zárult, ahol minden jelenlévő a saját maga által készített finomságot kínálta körbe, így a jó hangulat garantált volt.
Gulyás Erzsébet idézte fel a hely történetét. Elmondta: a monostor romjai mindig fontos részét képezték a monostorapáti emberek életének, akik generációkon át rendszeresen felkeresték ezt a helyet.
A hivatalos megemlékezések 2005-ben kezdődtek, amikor Hárshegyi József polgármester és Kovacsics József professzor kezdeményezésére emlékoszlopot állítottak az elpusztult falvak emlékére. 2011-ben önkéntesek segítségével indult meg a romterület megtisztítása és előkészítése a régészeti feltárásokra. A munkálatok során sikerült feltárni az egykori templom maradványait, és létrejött az a romkert, amely ma már vallási és gyalogos turisztikai célpontként is szolgál. A feltárást Buzás Gergely vezette. Gulyás Erzsébet felidézte azt a hagyományt is, amely szerint az Atyusz nemzetség őse, Bánd mester a közeli szentkútnál látta meg a Szűzanyát, és ennek hatására építtette meg a monostort 1117 és 1121 között.
A pünkösdhétfői ünnep így egyszerre volt emlékezés az elődökre, hálaadás a jelen közösségéért és reménység a jövő felé – egy olyan helyen, ahol évszázadok óta összekapcsolódik hit, történelem és közösség.
