Dr. Udvardy György veszprémi érsek nagyböjti lelkigyakorlatának 5. elmélkedésében a keresztény élet zarándokút-jellegére irányította a figyelmet. Hangsúlyozta: nemcsak egyéni életünk, hanem az Egyház egész léte is zarándoklat az Atya háza felé. A remény zarándokai vagyunk, akik hiszünk az örök élet ígéretében, és Jézussal, a jó pásztorral járjuk utunkat – olykor a pusztaságon, a kereszthordozás nehézségein keresztül.
Érsek atya kiemelte, a remény arra ösztönöz hogy lépjünk ki önmagunkból: segít túllépni a saját érdekeinken, és a közösség, az üdvösség, a másik ember javát keresni. A remény nem menekülés a realitás elől, hanem bátorság az élet valóságának elfogadására, alakítására. A zarándokúton megtapasztaljuk a közösség erejét is: tanuljuk hordozni egymás terheit, felfedezzük a testvériség mélyebb értelmét.
„A remény ünnepet teremt” – fogalmazott a főpásztor, rámutatva arra, hogy az ünnepek megerősítenek bennünket az úton, bátorítanak, és emlékeztetnek céljainkra. A húsvéti készület során tehát nemcsak saját lelkünket formáljuk, hanem együtt haladunk Krisztus vezetésével az örök hazafelé – ahol az Atya vár bennünket nyitott ajtóval és irgalommal. Érsek atya a 126. zsoltár szavaival zárta elmélkedését: „Sírva mentek, míg a magot szórták, de ujjongva jönnek visszafelé…” – ez a keresztény remény útja.
