Dr. Udvardy György érsek atya Felsőrajkon tartott elsőcsütörtöki imaalkalmat.
Érsek atya első elmélkedésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a papság szolgálata mindig küzdelmek közepette zajlik. A hívek sokszor úgy tekintenek papjaikra, mint akik mindig erősek, bátrak, és képesek vezetni, segíteni, védelmezni. Azonban ez az erő nem emberi forrásból származik, hanem a Szentlélek ajándéka, amely által a pap „erősebbnek bizonyul annál, ami küzdelem őt körülveszi”. Ez az erő nem a küzdelem hiányát jelenti, hanem azt, hogy a pap kész harcolni a jóért – és ebben Isten ereje hordozza.
A második elmélkedés középpontjában a szeretet tanulása és tanítása állt. A főpásztor hangsúlyozta: az emberi élet egyik legmélyebb vágya, hogy szeressen és szeretve legyen. De e téren gyakran sérültek vagyunk – a szeretetünk félreérthető, visszautasított, vagy ki sem fejezett marad. A pap – mint Jézus tanítványa – szeretni tanít bennünket: szeretni önmagunkat, másokat, és mindenekelőtt Istent. Jézus szeretete az áldozatban mutatkozik meg, és erre tanít a pap is: hogy a valódi szeretet áldozatkész, harcol a másik javáért. A pap jelenléte a közösségben Isten szeretetének látható jele – és fájdalmas űr keletkezik, ha ez hiányzik. Ezért is fontos imádkozni új hivatásokért, hogy mindig legyen, aki a szeretetre tanít és azt közvetíti.
Az utolsó elmélkedésben érsek atya a józanság lelkéről beszélt, mint az élet valóságára figyelni tudó, a helyes célokat felismerő és az üdvösségre irányuló belső iránytűről. A józanság nem csupán mértékletesség, hanem az élet mélyebb összefüggéseinek felismerése. A józanság segít abban, hogy ne hamis célokat tűzzünk ki magunk elé, hanem az üdvösséget keressük – még akkor is, ha ezt nem mindig tudjuk pontosan megfogalmazni. A lelkipásztor ebben is vezet: az odafönt valóval kapcsolatban állva segít eligazodni az élet realitásaiban, a jóért való küzdelemben, és abban, hogy nemcsak jót, hanem szépen is akarjunk cselekedni. Mert a szépség mindig túlmutat a puszta hasznosságon – és a lelkünk szépsége is fontos.
A Szentlélek ajándékai – az erő, a szeretet és a józanság – nemcsak a papság lényegéhez tartoznak, hanem minden hívő keresztény életének is alapjai. Azért imádkozunk minden első csütörtökön, hogy legyenek olyan papjaink, akik ezen ajándékok hordozóiként vezetik a közösségeket – az üdvösség útján, szépen, szeretetben és Isten erejében.
„A feltámadás hite másként formálja életünket”
A pünkösdre való készület idején tartott elsőcsütörtöki szentségimádáson és szentmisén Udvardy György érsek a feltámadás hitének központi jelentőségéről beszélt. Rámutatott: a húsvéti időszak során az Egyház arra vezet bennünket, hogy elmélyüljünk a feltámadás titkában, és ez a hit ne csupán elméleti ismeret, hanem életformáló valóság legyen számunkra.
A főpásztor különösen fontosnak nevezte, hogy a hívek ne csupán Jézus feltámadását fogadják el, hanem saját feltámadásukban is bízzanak. Ez a reménység ugyanis másfajta életet eredményez: „Aki hisz a feltámadásban, annak van reménye, és akinek van reménye, másként tud szeretni, másként tud dönteni, másként kapcsolódik a világ dolgaihoz.”
Udvardy György érsek atya felidézte Pál apostol tanúságtételét az apostolok cselekedeteiben, amikor a feltámadás hitének védelmében állt ki zsidó hallgatósága előtt. A főpásztor szerint ez a történet ma is időszerű, hiszen egyre kevesebben vallják Krisztus feltámadását meggyőződéssel, és sokan csupán vigasztalásként tekintenek rá. „Jézus nem ilyen szűkös gondolkodásra akar elvezetni bennünket. Azt mondja: mert Krisztus föltámadott, nekünk is ígéri a feltámadást – és ez az öröm már most formál bennünket.”
Az evangéliumi szakasz alapján emlékeztetett arra, hogy Jézus imádkozik értünk, különösen azokért, „akik a papok és püspökök szavára hisznek benne.” Ezt a krisztusi imát ma is aktuálisnak tartotta: azért kell együtt imádkoznunk, hogy bátran éljük meg a feltámadás hitét, és tovább tudjuk adni azt gyermekeinknek, unokáinknak, embertársainknak.
A homíliájának zárásában érsek atya a pünkösdi ünnep fényében szólt a Szentlélek ajándékairól, amelyek – az elmélkedésekben is előkerült módon – megerősítenek bennünket a hitben, az erőben, a szeretetben és a józanságban. „Ha nem hinnék a föltámadásban – mondta –, akkor elveszíteném életem értelmét.”
