Nagyböjti lelkigyakorlaton vettek részt a Veszprémi Érsekség hivatalának munkatársai, amelyet Szabó János gazdasági helynök vezetett. A közös készület alkalmat adott arra, hogy a résztvevők elmélyüljenek hitükben, és tudatosabban készüljenek a húsvét ünnepére.
Elmélkedésében János atya rámutatott: a nagyböjti időszak az Egyház ősi gyakorlatában a keresztségre készülők utolsó felkészülési ideje volt. Ez a hagyomány ma is arra hív bennünket, hogy ne csak egyéni módon, hanem közösségben is megéljük hitünket. A szentségek – legyen szó a keresztségről, bérmálásról vagy a bűnbánat szentségéről – nem csupán személyes események, hanem hatással vannak családunkra, közösségeinkre, munkahelyünkre is.
„Közösségben élünk, és akarva-akaratlanul hatással vagyunk egymásra” – hangsúlyozta helynök atya. A hiteles keresztény élet ezért nem maradhat meg a templom falai között, hanem meg kell mutatkoznia mindennapi döntéseinkben, kapcsolatainkban és életvitelünkben.
Az elmélkedés középpontjában a kapcsolatok rendezettsége állt. János atya arra hívta fel a figyelmet, hogy életünk minősége nem elsősorban a külső körülményektől függ, hanem attól, hogy milyen kapcsolatban vagyunk Istennel, embertársainkkal és önmagunkkal. Ezek a „kapcsolati szálak” azonban könnyen összekuszálódnak – a gyengeségeink, a kísértések és a világ hatásai miatt –, ezért folyamatosan szükség van azok rendezésére.
A megtérés útját szemléletesen mutatja be a tékozló fiú példázata is, amelyben mindannyian felismerhetjük saját élethelyzeteinket: időről időre eltávolodunk, majd visszatérünk az Atya házába. A bűnbánat szentsége ennek az útnak a kegyelmi pontja, ahol az Atya nem elutasít, hanem felemel, megbocsát és új életet ad.
A lelkigyakorlat során külön hangsúlyt kapott az is, hogy az ember sokszor a külső világ tökéletesítésére fordítja energiáit, miközben a belső élet rendezése háttérbe szorul. Pedig – ahogyan az elmélkedés rámutatott – az élet igazi minősége az Istennel való kapcsolatból fakad. „Az élet csak benne élet” – hangzott el, utalva arra, hogy nélküle az ember csupán létezik, de nem él igazán.
Az elmélkedést követően a jelenlévők közösen imádkozták el a fájdalmas rózsafüzért. A tizedek közötti gondolatok segítették a résztvevőket abban, hogy saját életük fájdalmait, küzdelmeit és gyengeségeit Krisztus szenvedéséhez kapcsolják. Az imádság során megfogalmazódott: mindazt, amit elhagyatottságként, félelemként, kudarcként vagy bűnként élünk meg, egyesíthetjük Jézus keresztjével, aki mindezt magára vette értünk.
A közösen elfogyasztott szerény ebéd után a nap keresztúti ájtatossággal fejeződött be. A munkatársak a Szent Mihály Főszékesegyházból indulva a Szent György-kápolnán át, a kápolnából nyíló kert érintésével egészen a Benedek-hegyen álló keresztig járták végig Krisztus szenvedésének állomásait.
A lelkigyakorlat napja valódi lelki megújulást hozott a jelenlévők számára: elcsendesedésre, önvizsgálatra és Isten felé fordulásra hívott. A közös imádság, az elmélkedés és a keresztút mind hozzájárultak ahhoz, hogy a munkatársak lelkileg megerősödve, reménnyel telve készüljenek a húsvét szent titkainak ünneplésére.
