Szeptember 6-án, elsőpénteken, több éves hagyományhoz híven Búcsúszentlászlón került sor a Keszthely-Zalaszentgrót Esperesi Kerület papjai és hívei számára szervezett közös szentségimádásra és szentmisére Dr. Udvardy György veszprémi érsek úr vezetésével.
Fődi Gábor
“Evezz a mélyre” – elsőcsütörtök Szentkirályszabadján
Dr. Udvardy György érsek atya a szentkirályszabadjai Szent István király -templomban vezetett szentségimádást és mutatott be szentmisét új és jelenlegi papi, szerzetesi hivatásokért.
Felhők fölé a Karitász segítségével
A Veszprém-Főegyházmegyei Karitász egy felajánlásnak köszönhetően „bakancslistás” élményhez tudott juttatni egy végtelenül szerény körülmények között élő, hátrányos helyzetben lévő fiatalt.
Veni Sancte a Padányi Katolikus Iskolában
A Padányi Katolikus Iskola Veni Sancte tanévnyitó szentmiséjét Udvardy György érsek atya mutatta be, Dékány Árpád Sixtus EKIF vezető atyával és Darnai János lelki igazgatóval együtt.
Tanévnyitó a keszthelyi Ranolder János Iskolában
Nagyszabású tervekkel indul a tanév a Ranolderben
“Mindnyájan lámpást kell, hogy hordozzunk” – Főegyházmegyei Veni Sancte Tapolcán
A 2024/2025-ös tanév tanévnyitó szetnmiséjét ünnepelték a főegyházmegye fenntartásában működő katolikus intézmények vezetői, pedagógusai, munkatársai Tapolcán augusztus 30-án a Nagyboldogasszony plébániatemplomban.
Átadás előtt a keszthelyi Kiskastély RK. Óvoda
A sajtónyilvános eseményen részt vett Nagy Bálint, a térség országgyűlési képviselője, közlekedési államtitkár, Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára és Manninger Jenő, Keszthely város polgármestere.
Elhunyt Farkas József ny. plébános
Életének 78. papságának 50. évében hazatért Mennyei Atyjához Farkas József
Segítség az iskolakezdésben
Idén is elindította a Katolikus Karitász a “Legyen öröm az iskolakezdés” nevű országos akcióját, amely a rászoruló családoknak nyújt segítséget tanszerekkel és vásárlási utalványokkal.
Első virágvasárnapi passió Veszprémben
“… én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig!”
Virágvasárnapi passiójáték
A változékony időjárás sem szegte kedvét a több mint ezer érdeklődőnek, akik részt vettek a lélekig ható második virágvasárnapi élő passiójátékon.
Hitoktatói rekollekció Veszprémben
A Veszprémi Főegyházmegye Katekétáinak szóló I. Központi Rekollekció 2024. 08. 23-án tartották meg a Veszprémi Érseki Főiskolán a Hitoktatási Iroda szervezésében.