Július 26-a Szent Anna és Szent Joachim, Jézus nagyszüleinek ünnepnapja.
Hírek
Hittantábor Balatonalmádiban
A balatonalmádi Szent Imre Plébánián évek óta hagyományosan megtartják a tematikus napközis hittanos tábort, amelyen az idén 30 fő, 6-14 éves gyermek vett részt.
Egy séta, megannyi történet – most akár 24% kedvezménnyel
Az Ezer év útja és a Fény és áhítat sétája két eltérő útvonalon mutatja meg a Várhegy épületeit. A vezetés után a Biró–Giczey Ház kiállításai következhetnek – kombinált jeggyel több mint 12, családok számára pedig közel 24 százalékos kedvezménnyel.
A tiszafa – az örök élet jelképe a keresztény hagyományban
Kevés fa hordoz olyan gazdag jelentéstartalmat a keresztény kultúrában, mint a tiszafa (Taxus baccata).
A közösen megélt hit és családi együttlét öröme töltötte meg az idei egyházmegyei családtábort
Győrben öt napon át a közös imádság, az értékes előadások, a családi beszélgetések és a felszabadult együttlét öröme határozta meg a Veszprémi Főegyházmegye idei családtáborát.
Júliusban az Érseki Palota kertjét is felfedezhetik a várnegyedbe látogatók
Meghosszabbított nyitvatartással és számos programmal készül a nyárra a várnegyed.
Zarándokok százai ünnepelték a Kármelhegyi Boldogasszony búcsúját Keszthelyen
A kármeli lelkiség Keszthelyen ma is elevenen él: a Kármelhegyi Boldogasszony búcsújára évről évre az ország számos részéről érkeznek zarándokok.
ÁLLÁS: Könyvelő munkatársat keresünk
A Veszprémi Érsekség pályázatot hirdet Könyvelő állás betöltésére
Egy kert, amely csak nyári estéken nyitja meg kapuit
Jöjjön el és lépjen be oda, ahová máskor csak keveseknek nyílik lehetőségük.
Elhunyt Kovács Tamás nyugalmazott baki plébános
Életének 70., áldozópapságának 41. évében, 2026. július 14-én, a Keszthelyi Kórházban visszaadta lelkét Teremtőjének.
Érsekségi ékességek 165. rész
Cassianus-ősnyomtatvány az érseki könyvtár kincseiből
Nyár, Balaton, Boldog Mária Magdolna, kerékpár, éjszakai fürdőzés, szállás – elindult a jelentkezés
Ismerősen hangzik? Ha igen, azért, ha nem, akkor pedig azért jöjjön el!!