Le kell győzni önmagunkat is

Papsokán kezdődtek meg a hagyományos Szent Mihály-napi Búcsú eseményei. Lélekemelő zenei áhítaton, történelmi, valamint építészeti előadásokon vehettek részt az érdeklődők.

Majd a páratlan panorámájú Szent Mihály-templomromnál Dr. Korzenszky Richárd OSB, emeritus tihanyi perjel tartott szentmisét a Vox Harmónia kórus közreműködésével.

– A hegymenet mindig erőfeszítést jelent, vagyis küzdelem nélkül nincs élet. A hegycsúcsok meghódítói szerint a mászás közben nem a hegyet, hanem mindig önmagunkat kell legyőzni – hangsúlyozta az emeritus perjel.

A homíliájában kitért még arra is, ha értelmes életet szeretnénk, melynek útja felfelé vezet, azért meg kell küzdeni, miközben önmagunkat is le kell győzni.

– Jézus is azt mondja, aki utánam akar jönni, vegye föl keresztjét minden nap és úgy kövessen engem. Aki meg akarja találni az életét, elveszíti, de aki kész arra, hogy odaszánja az életét, az megtalálja azt. Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben, légy oltalmunk! – fogalmazta meg gondolatait a perjel.

Az este szeretetvendégséggel, tűzzsonglőr produkcióval zárult.

 

Galéria

További hírek

2024.10.04.

Kérjétek az aratás Urát!

Október 3-án, elsőcsütörtökön, dr. Udvardy György veszprémi érsek a Keszthely-Zalaszentgróti Esperesi Kerület papjaival és híveivel együtt a papi- és szerzetesi hivatásokért imádkozott Búcsúszentlászlón.

Megszakítás